Már hetek óta mindenkit az foglalkoztat, hogy mikor esik le az első hó, és inthetünk búcsút a szürke, ködös időnek. Végre pontos időpontokkal szolgálhatunk ezt illetően.

A 2015-ös év napközben ragyogó napsütéssel búcsúzik, Szilveszter éjszaka viszont -10 fok is lehet. Az újév pedig már a várva várt havat is meghozza.Elsejére megnövekszik a felhőzet és a délutáni óráktól nyugaton, északnyugaton havaz

ásra számíthatunk.Másodikán a Dunántúl déli, délnyugati tájain élők is hószállingózásra ébredhetnek. Harmadikán

szintén a nyugati, délnyugati tájakon valószínű elszórtan némi havazás. Január 7-ig már szinte az egész ország területén lesz hó.

(Forrás: idokep.hu, tudasfaja.com)