Egy átlagos hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van, megyek és lefekszem.”

Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel gördülékenyebben induljon.

Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd végre valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jóéjt puszit adott nekik.

A férj észrevette, hogy a felesége még járkál:

„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.

„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.

Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és szól, hogy megy ő is lefeküdni. Két perc múlva az ágyban is volt és hirtelen el is aludt.

Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni... A férfiak részéről pedig nem ártana egy kicsit több elismerés...(Forrás)