A 22 éves Isobel Bowdery egyike azoknak, akik ott voltak a párizsi Bataclan koncertteremben a terrortámadás idején. A lány túlélte a mészárlást, és egy szívbemarkoló Facebook posztban számolt be az ott átélt eseményekről.

A poszt magyar fordítása:

"Eszedbe se jut, hogy veled fog megtörténni. Csak egy péntek esti rockkoncert volt. Felszabadult volt a hangulat, mindenki táncolt és mosolygott.

Aztán, amikor a férfi bejött az ajtón és elkezdett lövöldözni, naivan azt hittük, hogy ez is a show része.

Ez nem egy sima terrorista akció volt: ez mészárlás volt. Emberek tucatjait lőtték le a szemem láttára. Vér borított mindent. Felnőtt férfiak sírását lehetett hallani, akik a barátnőik holttestét ölelték magukhoz.

Emberek jövőjét vettél el, családokat törtek össze. Mindezt egy pillanat alatt.

Sokkosan és magányosan feküdtem a földön több mint egy órán keresztül, halottnak tettetve magam. Visszatartottam a lélegzetem, próbáltam nem mozdulni, nem sírni - nem mutattam félelmet azoknak az emberek, akik csak azt akarták látni. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy túléltem. Rengetegen azonban nem voltak ilyen szerencsések. Ártatlan emberek, akik ugyanazért voltak ott, mint én: hogy jól érezzék magukat péntek este. Kegyetlen ez a világ.

Ezek az események rávilágítanak az emberi romlottságra, és azoknak a férfiaknak az arca, akik keselyűként köröztek közöttünk, egész életemben kísérteni fog. Pontosan céloztak és lőttek le embereket a színpad előtti területen. Nem tűnt valóságosnak. Minden pillanatban arra vártam, hogy valaki felébreszt ebből a rémálomból.

Ennek a horrornak a túlélőjeként bemutathatom a hősöket: a férfit, aki nyugtatott, és az életét kockáztatva takart el, amikor nyöszörögtem, vagy az a pár, akik utolsó szavaikkal is a szerelmet vallottak egymásnak. Ők tartják bennem a hitet, hogy van még jóság ebben a világban.

Vagy a rendőrök, akik több száz ember életét mentették meg. Azok az idegenek, akik felszedtek az útról és 45 percen keresztül vigasztaltak, amíg azt hittem, hogy a szerelmem halott. Az a sérült férfi, akire véletlenül azt hittem, hogy Amaury, a szerelmem, aztán mikor rájöttem a hibára, ő megölelt és azt mondta, hogy minden rendben lesz - mindezt annak ellenére, hogy ő is félt és egyedül volt. A nő, aki befogadta a túlélőket, a barát, aki menedéket ajánlott és új ruhákat vásárolt nekem, hogy ne a vérfoltos felsőmet kelljen viselnem."

"Miattuk hiszek abban, hogy ez a világ jobb hely lehet. Hogy soha nem hagyjuk ezt újra megtörténni. De ez leginkább annak a 80 embernek szól, akit megöltek abban a koncertteremben, akik nem voltak olyan szerencsések, mint én, és a családjuk és barátaiknak, akik most szenvednek. Nagyon sajnálom. Semmi nem fogja megszüntetni a fájdalmat.

Kiváltságosnak érzem magam, hogy ott lehettem az utolsó leheletüknél. Őszintén azt hittem, hogy én is meghalok, ezért biztosan állíthatom, hogy az utolsó gondolataik nem azok körül az állatok körül keringtek, akik mindezt okozták. Azokra gondoltak, akiket szerettek. Ahogy idegen emberek vérében feküdtem arra várva, hogy megkapjam a saját golyómat, és vége legyen a 22 évemnek, elképzeltem minden arcot, amit valaha szerettem és azt suttogtam: Szeretlek! Újra és újra. Azt kívántam, hogy a szeretteim tudják, hogy mennyire szerettem őket, azt kívántam, hogy ne számítson, mi történt velem, továbbra is higgyenek az emberi jóságban. Hogy ne hagyják azokat az embereket győzni.

Tegnap este rengeteg ember élete változott meg örökre, ránk maradt, hogy jobb emberré váljunk.

Hogy olyan életet éljünk, amiről az áldozatok álmodtak, de már soha nem élhetnek meg. Nyugodjatok békében, angyalok! Mindig emlékezni fogunk rátok."