A bolygónk hemzseg azoktól a dolgoktól, amiket még ezelőtt soha nem láttunk, ezért igazábból elképzelni sem tudjuk, hogy valójában milyenek is lehetnek, hogyan nézhetnek ki. Például ti láttátok már valaha is akár csak fotón a világ legnagyobb virágát, ami a titánbuzogány nevet viseli? El tudjátok képzelni, hogy egy sünnek a csontváza hogyan néz ki? Azt tudtátok, hogy még a teknősök között is léteznek albínók? Ha ezen kérdések mindegyikére "nem" a válaszod, viszont siekrült felkeltenünk az érdeklődéseset, akkor ebben a cikkünkben választ kaphatsz rájuk. és még sok más érdekességet is megtudhatsz.

1. Egy csalánlevél sokszoros nagyításban. (Ezért olyan fájdalmas a csípése.)

2. Egy borostyánkőben lévő 54 millió éves gekkó.

3. Egy 8 éves gyerek tenyérlenyomatából tenyésztett baktériumok, miután a gyermek kint játszott a játszótéren.

4. Gerinc-röntgen egy "fején ülő" akrobatáról.

5. Egy növény, amit a Nemzetközi Űrállomáson termesztettek.

6. Ez a madagaszkári szöcske káprázatos színekben pompázik.

7. A Syncephalastrum-gomba mikroszkóp alatt épp úgy néz ki, mint egy virág.

8. A hajunk hosszúsága így változtatja meg az arcunk formáját.

9. Egy teljesen hétköznapi hangya úgy, ahogy a legtöbben még sosem láthattuk korábban.

10. Tudtad, hogy olyan apróméretű kígyófajok is léteznek, amik egy pénzérmén is simán elférnek?

11. Kiderült, hogy a baktériumokkal is lehet rajzolni.

12. A teknősök között is léteznek albínók.

13. A Melanéziai nevű, a Salamon-szigeteken, Ausztrália északkeleti részén élő, őshonos népcsoport gyönyörű, sötét bőréről és természetesen szőke hajáról híres.

14. így néz ki egy fánkkorall, amit egyébként macskaszem-korallnak is szokás hívni – nem véletlenül.

15. A hódok fogai narancssárgák, mert olyan sok bennük a vas.

16. így derítik ki, hogy mennyi oxigént mozgat meg az űrhajósok tüdeje.

17. Némelyik tengeri meztelencsiga olykor úgy néz ki, mint a falevél, és képesek akár 9 hónapig is élelem nélkül élni – ilyenkor a fotoszintézisnek köszönhetően szó szerint napfénnyel táplálkoznak.

18. A világ legkisebb méretű békája.

19. Ritka tengeri csiga faj, amit Bali partjainál sikerült lencsevégre kapnia egy búvárnak.

20. Ilyen egy sündisznó csontváza.

21. A Dolophones conifera nevezetű pókfaj az álcázás nagymestere.

22. A mexikói axolotl kicsit úgy néz ki, mint a rajzfilmekből ismert sárkányok.

23. Az Ajkai vörösiszap-katasztrófa következtében így néz ki egy közeli erdő:

24. Az titánbuzogány a világ egyik legnagyobb virága. 40 évente egyszer 4 napig virágzik.