ép ésszel szinte nem is lehet felfogni, hogy milyen gyorsan is repül az idő. Talán túl közhelyesen hangzik, de nem mondhatunk mást, hiszen egyszerűen ez az igazság. Alig vesszük észre, és a gyerekek máris kirepülnek, a szemünk láttára öregednek meg a bálványaink, régi, ikonikus épületek tűnnek el egyik napról a másikra, és épülnek újak helyettük a semmiből.

Ezúttal olyan fotókat hoztunk el nektek, amik szemléletesen bebizonyítják, hogy milyen gyorsan halad az idő.

1. Ilyen a igaz szerelem! Látszik, hogy még 30 év után is pontosan ugyanúgy szeretik egymást.

2. 25 év leforgása alatt így változtak a mobiltelefonok.

3. A macskám 20 éves. Itt van egy kép róla még kiscica korából, és egy friss, ami most készült.

4. Berlin 1890-ben és napjainkban

5. Az iskolánkban a hosszú évek alatt kikopott a csempe azon a ponton, ahol a diákok ráfordulnak a lépcsőre.

6. édesapám tűzoltóként dolgozott, és már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy én is az szeretnék lenni. 17 évvel később valóra vált az álmom.

7. Három építészeti korszak találkozása.

8. Szimba az Oroszlánkirályból 1994-ben és 2018-ban.

9. 5 évvel ezelőtt a feleségem adott nekem egy papucsot. Otthon viseltem őket, és még akkor is magammal vittem, amikor valaki máshoz látogattunk. Végül elhasználtam, és a feleségem új párt hozott nekem.

10. A kutyánk mindig az ajtó előtt vár minket, ezért a mancsával kikoptatta a lábtörlőt.

11. A kislányom új biciklije, és az enyém a gyerekkoromból, amit 1989-ben kaptam.

12. én és a testvérem ma is ugyanolyan gyerekek vagyunk legbelül, mint régebben, amikor még külsőleg is gyerekek voltunk.

13. A Selma-kastély Loudoun megyében, Virginia (USA), 2016-ban, és napjainkban, miután felújították.

14. Egy 17 éve tartó barátság.

15. Ugyanaz a színész (Michael Myers), aki 1978-ban játszott az eredeti Halloweenben, majd 2018-ban ismét ő játszotta 40 évvel később.

16. Egy boltban a "kis Enter" 10 év használat után:

17. Egyszer véletlenül belebotlottunk egy tűzcsapba, ami mindkettőnknek megtetszett. Azóta minden különleges fotónkat ott készítjük.

18. A kutyám 1 éves korában, és 17 éves korában.

19. 15 évvel később a húgom és én újra elkészítettük a képünket.

20. Jay és Néma Bob 1994-ben, és 25 évvel később 2019-ben.

21. édesapám nagyon sok ideját tölti a kocsiban a munkája miatt, így a karfa már kitöredezett a túl sok támaszkodástól az évek alatt.

22. 15 év leforgása alatt ennyit változtunk a hűséges barátommal.

23. Egy zongora billentyűi, amik elkoptak a sok használattól az évtizedek alatt.

(via harmonikum.co)