Mindenki jól szórakozik a csínytevéseken és a szívatásokon egészen addig, amíg nem ő maga az áldozat. Márpedig előbb-utóbb mindenkit betalálnak a barátai, a munkatársai vagy éppen a családtagjai. Ráadásul az internetnek köszöhetően ma már szinte az egész világ láthatja a beégésünket.

A most következő emberek is az interneten keresztül osztották meg, hogy hogyan húzták csőbe a barátaikat vagy a kollégáikat, illetve hogy hogyan húzták őket csőbe a hozzájuk közel álló emberek. A látottak alapján pedig biztosan kijelenthetjük, hogy már tényleg senkiben sem bízhat az ember.

1. A srác elment nyaralni, és elfelejtette bezárni a szobája ajtaját. A barátai szó szerint becsomagolták az egész szobáját.

2. Anyám egy kenyérpirítót adott az ateista bátyámnak karácsonyra. Kiderült, hogy a gép Jézus arcot éget minden szelet kenyérbe.

3. Amíg a főnök távol volt, ABC sorrendbe rendeztük a billentyűzetét. Most informatikusokat akar hívni, hogy miért nem működik rendesen a számítógépe.

4. Ezzel a trükkel elérheted, hogy a barátod soha többé ne bízzon benned.

5. Még a saját gazdájában sem bízhat meg a macska.

6. A szomszédom így készül rá, hogy közeledik az "Az" című film második részének premierje.

7. Szegény srác még új a munkahelyünkön, és nem tudja, hogy nindzsa-matricázással szívatjuk egymást.

8. Nem is lehetne ennél ördögibb célra használni egy műanyag játékkígyót.

9. Hogyan trollkodd meg a lányodat karácsonykor. Az utolsó, legkisebb dobozban egy cetli volt, hogy "az ajándékod nem itt van".

10. Valaki megpróbálta megviccelni a házban lévőket. A gond csak az, hogy senki sem volt a házban.

11. Fél nap után rájöttem, hogy miért nem működik a számítógépes egerem.

12. Biztos úr, meg tudná mondani, hogy hogyan juthatok el a bankba? Köszönöm!

13. Egy nappal azután, hogy elmondtam a kollégáimnak, hogy újságolvasással szoktam kezdeni a reggeleimet...

14. A munkatársam nyomtatótintát öntött a gumikesztyűmbe. Egy hétig ilyen volt az ujjam.

15. Azt hittem, hogy végre rám mosolyog a szerencse, és találok egy érmét az iskolapadon. Kiderült, hogy valaki odaragasztotta pillanatragasztóval.

16. Hogyan szívass meg egy horgászt.

17. A munkatársaim viccből befóliázták a kerékpáromat.

18. A szobatársam elaludt a könyvtárban, szóval elé tettem A szürke 50 árnyalata című könyvet.

19. Amikor a pincér másodállásban komikus.

20. Természetesen nem a mozgás aktiválja, de én vagyok az egyetlen, aki elhitte és emiatt fél órán át integetett a kéztörlő-adagolónak.

21. Amikor a kollégád azt mondja, hogy ő nem fél a pókoktól. Még nem...

(via)