Gyakran előfordul az életben, hogy valami mégsem egészen az, mint aminek elsőre látszik, ugyanis az agyunk és a szemünk hajlamos megtréfálni minket. Valami ilyesmi élményre számíthattok, ha megnézitek a mostani képválogatásunkat. Azonban ha kicsit jobban megnéztek minden egyes fotót, akkor rögtön rájöhettek a turpisságra. Kíváncsian várjuk, hogy titeket melyik képnek sikerül megtévesztenie a legjobban.

1. Narancssárga fénnyel megvilágított vízpára, ami tűznek látszik.

2. úgy néz ki, mintha egy légi felvétel lenne a Föld egy pontjáról? Pedig ez csak moha egy tavacska vízfelszínén.

3. Amikor a fiam kiskutya tekintettel néz rám.

4. Olyan, mintha egy óriás éppen hegyet mászna, pedig csak a kisfiam látható a képen egy korhadt fán.

5. Kecses lábai vannak ahhoz képest, hogy férfi.

6. Ha az embernek ilyen tűzokádó kutyája van, akkor gyufára sincs szüksége a kerti sütögetés beindításához.

7. Olyan mintha mintás lenne a padlózat, pedig az csak az asztalok és a székek árnyéka.

8. Elsőre úgy tűnhet, mintha egy fa lenne a fában.

9. Kell néhány másodperc az agyunknak, hogy feldolgozza a képen látottakat.

10. Ezek a mezők úgy néznek ki, mint egy színpaletta.

11. A kutyám füle olyan, mint egy pávián feje.

12. Ez a hajó mintha csak lebegne a víz fölött.

13. Vajon hová tűnhetek a hölgy lábai?

14. Ennek a fának a kérge olyan, mintha egy festmény lenne.

15. Csak egy séthajókázásnak indult, ám egy mesébe illő történt lett belőle.

16. Tintás lett az ujjam, és így olyan, mintha egy leégett erdőt ábrázolna.

17. Sár csapódott az autó ablakára, ami olyan, mint egy Monet festmény.

18. Ez a kutya úgy becsapódott a földbe, mint egy meteorit.

19. Tökéletes szögben készült fotó egy fa előtt álló szarvasról.

20. Mielőtt még bármi rosszra gondolnátok, ezek csak ördögszekér-laskagombák.

21. Ilyen vékony lába nem lehet valakinek... és tényleg nem!