Természetesen mi is azon az elven vagyunk, hogy az erőszak nem jelenthet megoldást semmire sem, de azt azért el kell ismernünk, hogy néhány ember igazán megérdemelne időnként egy-két józanító taslit, hogy ha mástól nem is, legalább attól észhez térjenek. Mondjuk könnyen meglehet, hogy az esetükben valójában nincs ia mit helyes irányba téríteni. Más mayarázat ugyanis nem nagyon akad azokra a galád tettekre, amiket a most következő fotókon láthatóak.

1. Az "úriember" úgy állt be tankolni a benzinkútra, hogy senki más nem fért el mellette. A dudálás sem zavarta...

2. Egy kicsit elfáradt vásárlás közben, ezért úgy gondolta, hogy megpihen az almákon.

3. Egyes emberek hogyan képesek maguk után ilyen ganét hagyni a moziban?

4. Sikerült neki két mosgáskorlátozott parkolóhelyet is elfoglalnia.

5. Ez a "kedves" vendég lazán a padlóra dobálta a cukorkás papírokat.

6. A kerékpárja számára elfoglalt egy egész parkolóhelyet.

7. Az albérlőm fél év után ilyen állapotban hagyta ott a lakásomat.

8. Nem tudom, hogy melyikük parkolt le másodikként, de lett volna hozzá pár keresetlen szavam.

9. Valaki a munkahelyemen képes volt így kinyomtatni a következő figyelmeztetést: "Kérlek ne pazarold a festékpatront!"

10. Valószínűleg ennél tahóbb módon nem lehet parkolni. (Sikerült a helikopter leszállóhelyen megoldania.)

11. úgy tűnik, hogy egyesek számára nem volt elég egyértelműen elkerítve.

12. Egy "vásárló" összekarcolta majdnem az összes cipőt a boltunkban.

13. úgy kerülte el a dugót, hogy egész egyszerűen áthajtott a friss betonon.

14. A hölgy nem zavartatta magát, és kényelemsen elhelyezkedett a metrón.

15. Aki ezt elkövette egy nyilvános wc-ben, az biztosan a pokolra kerül...

16. A nő levett két csoamg kenyeret a polcról, hogy rájuk térdelhessen, miközben a kenyerek között válogat. Miután végzett, felállt, és tovább ment, mintha semmi sem történt volna. Természetesen a térdeléshez felhasznált kenyereket otthagyta a földön.

17. Miközben egy önkéntes éppen azon dolgozott, hogy megtisztítsa a patakot, egy férfi lazán beleöntötte a szemetét.