Bizonyos helyzetekben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már unalomig ismerjük a világunk dolgait, és már semmivel sem lehet minket annyira meglepni, hogy legalább a szemöldökünket felvonjuk, pedig valójában ez koránt sincs így. és most be is bizonyítjukT Tudtad, hogy a vörös hajú nőknek kisebb a fájdalomküszöbük, mint a más hajszínnel rendelkező társaiknak? és azt, hogy az alacsony emberek agresszívabbak? Gondoltad volna, hogy az első szülött gyermekek hajlamosabbak az elhízásra, mint a fiatalabb testvéreik? Na ugye, hogy igazábból mennyire nem ismerjük még a világunk rejtett dolgait.

1. Az édesanyáknál ösztönből jön, hogy megpuszilják gyermeküket

Minden édesanya ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy saját gyermekét megpuszilja, viszont ez nem csak az iránta érzett szeretet miatt van. Amikor az édesanya megpuszilja a kisbabáját, akkor valójában a szervezete felméri a bőrén lévő baktériumokat, amiket az ő immunrendszere észlel és üzenetet küld a B-limfocitának. Ezután az antitestek elkezdenek termelődni az anyatejben, amik megvédik a babát a betegségekkel szemben.

2. Idős korában az ember kevésbé érzi magát szomjasnak

Az emberek idősebb korukban kevésbé érzik magukat dehidratáltnak, mint fiatalként. Viszont természetesen idősként is ugyanúgy szüksége van a szervezetnek a megfelelő folyadékbevitelre, ezért ügyelniük kell rá, hogy ne csak akkor igyanak, amikor szomjasnak érzik magukat.

3. A cipőboltokban az eladók röntgenfelvételeket használtak a megfelelő lábbeli kiválasztásához a múlt században

A 20. század elején teljesen máshogy választottak cipőt, mint manapság. Akkoriban az embereknek be kellett dugniuk a lábukat egy úgynevezett fluoroszkóp gépe, ami készített egy röntgenfelvételt és ez alapján meg tudták határozni, mekkora cipő kell az illetőnek. ám az egészségre gyakorolt káros hatása miatt kivonták a forgalomból.

4. Azok az emberek, akik fiatalabbak a koruknál, általában hosszabb ideig is élnek

Erre a tényre egy dán származású kutató jött rá egy tanulmány keretein belül. Kiderült, hogy a nehezebb és bonyolultabb életkörülmények között élő embereknek az arcára jobban kiül a stressz és a szorongás, emiatt koruktól függetlenül gyorsabban kezdenek el öregedni, s ezáltal hamarabb távoznak a földi világról.

5. A méhek felismerik az emberi arcokat

Tudjuk nagyon meglepően hangzik, de igaz. Kísérletek eredményei azt mutatták, hogy képesek felismerni az emberek arcát, mégpedig ugyanúgy, ahogy az emberek. Egy állattenyésztő csoport rájött arra, hogy a méhek az arc teljes egészét nézik, nem pedig részekre bontva figyelik azt.

6. Néhány embernek elegendő 4 órát aludnia, hogy frissen és kipihenten keljen

Egy normális embernek napi 7-8 órára van szüksége ahhoz, hogy kipihenten ébredjen reggel. ám nemrég kiderült, hogy ez alól vannak kivételek. Egy úgynevezett hDEC2 gén bizonyos változata szabályozza, hogy egy illetőnek hány óra alvásra van szüksége. Ennek eredményeképp egyes embereknek akár 4 óra alvás is elegendő ahhoz, hogy kipihenten keljenek.

7. Kozmetikai "teszter" termékek veszélyesek az egészségünkre

A kozmetikai boltokban a teszter termékek segítségével könnyedén meg lehet állapítani, hogy az adott rúzs, vagy szemhéjárnyaló jól áll-e. Nos, a helyzet az, hogy bizonyos márka boltok ellenőrzése során kiderült, hogy a tesztelésre használt termékeken penészspórák és Staphylococcus baktériumok voltak. Ezek pedig köztudott, hogy káros hatással vannak az egészségre.

8. Léteznek úgynevezet speciális kóser telefonok

Az elektronikai piacon tapasztalt hatalmas verseny miatt a gyártók nagyon érzékenyek az emberek, közülük is a vallásos emberek szükségleteire. Ezért létrehoztak olyan készülékeket, amiket csak és kizárólag telefonhívásra lehet használni.

9. A baba meggyógyíthatja az anyját terhesség alatt

Nemcsak az édesanya óvja és védelmezi a kisbabáját, hanem a pici is képes segíteni anyjának. Terhesség alatt a gyermek eljuttathatja őssejtjeit az anyja sérült szerveibe, ami által azok meggyógyulnak. Ezt a jelenséget mikrokimerizmusnak hívják.

10. A vörös hajú nőknek nagyobb dózisú érzéstelenítőre van szükségük

Egy kutatás szerint a vörös hajú hölgyeknek 19%-kal több érzéstelenítőre van szükségük, mint a barna, szőke vagy fekete hajúaknak. Kutatások szerint ez azért van, mert a vörös hajért és fehér bőrért felelős gén érzékenyebbé teszi őket a fájdalommal szemben.

11. A papírzacskók sem környezetbarátabbak, mint a nejlonzacskók

Igazság szerint rengeteg fát kell kivágni ahhoz, hogy ilyen szatyrokat készíthessenek. Sőt a gyártási folyamat is óriási károkat okoz mind a légkörben, mind az állatvilágban. Mielőtt átváltanál ezekre a papírzacskókra, célszerű pro-kontra érveket felállítani, hogy mi szól mellette és ellene. Amennyiben több a negatívum, inkább ne használd.

12. A férfiak és a nők másképp figyelnek oda bizonyos dolgokra

Régóta ismert tény, hogy a nők és a férfiak gondolkodása, valamint döntéshozatala másképp működik. Az Indianai Egyetem kutatói ezen felül arra jöttek rá, hogy a két nem teljesen máshogy figyel bizonyos dolgokra. Míg a férfiak csak az agyi lebenyük egyik oldalát veszik igénybe, addig a nők mindkét oldalt használják.

13. Forralt víz lefagyasztása

Sokan nem tudják, de ha a csapvizet felforraljuk majd lefagyasztjuk, akkor áttetsző jégkockákat kapunk. Ez amiatt történik, mert forralás közben eltűnnek a vízből a szennyeződések, így a jég sokkal tisztább lesz, mintha sima csapvizet fagyasztanánk le.

14. Az alacsony emberek agresszívabbak, mint a magasabb társaik

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az összes létező alacsony ember agresszív. Viszont egy tanulmány kimutatta, hogy ők hajlamosabbak az agresszív viselkedésre. Ezt főleg akkor tudták a legjobban megállapítani, mikor egy magas és egy alacsony ember erejét próbálták összehasonlítani fizikai terhelés alatt.

15. A születési sorrend befolyásolja a testvérek súlyát

A születési sorrend hatással van a súlyunkra. Például az első szülött gyermekek hajlamosabbak az elhízásra, mint fiatalabb testvéreik. A tudósoknak sajnos még nem sikerült kideríteni ennek okát, ám hipotéziseik szerint a méhlepény vérellátásának köze lehet a dologhoz.