Az emberek szeretik megosztani másokkal az életük fontos, és még a kevésbé fontos eseményeit is a közösségi oldalakon, amik olykor vidámságot okoznak, néha pedig inkább könnyeket csalnak mások szemébe. Ezekből gyakran még mi magunk is sokat tanulhatunk, illetve reményt adhatnak nekünk, hogy a világ, amiben élünk, mégsem annyira embertelen és reménytelen hely, mint amilyennek gyakran tűnik. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk 14 olyan képet és történetet, amik minden érző emberre hatással vannak.

1. A 6 éves Nixonnak el kellett hagynia az otthonát egy nyáron tomboló erdőtűz miatt, és nagyon ügyelt rá, hogy a teljes Hot Wheels gyűjteményét magával vigye. Tegnap a teljes gyűjteményét odadta egy barátjának, akinek mindene odaveszett a tűzben.

2. Buffalo város tűzoltói egy szívrohamot szenvedett beteget cipelnek a tíz sarokra levő kórházba, miután a mentőautó elakadt a hóviharban.

3. Gary Sinise színész (többek között a Forrest Gump Dan hadnagya és a CSI: New York-i helyszínelők főszereplője) 1.000 olyan gyermeket repített el karácsonykor Disney Worldbe, akik háborúban elveszítették katonaként szolgáló szülőjüket.

4. A halássérült férfi lánya jelbeszéddel mutatja meg apjának, miről is szól a szöveg, hogy ő is élvezhesse a zenét.

5. Tavaly szilveszterkor megfogadtam, hogy leteszem az italt, és elkezdek olvasni. Egy év alatt ennyi könyvet olvastam el.

6. A lányom négy év után először állt lábra.

7. A 88 éves nagymamám több mint 15 kg sütit készít minden decemberben, hogy elajándékozhassa őket a városában található otthonba, ahol fogyatékkal élők laknak.

8. Az eladó hölgy felismerte, hogy az anyukának rohama lesz, és még éppen időben sikerült átvennie tőle a kisbabát.

9. A Mikulások jelnyelvet tanulnak, hogy siketnéma gyerekekkel istudjanak beszélgetni.

10. Minden alkalommal bemászik hozzám a takaró alá, amikor pánikrohamom van.

11. A feleségem megtudta, hogy az idős otthonok lakóinak hatvan százalékához nem érkeznek látogatók és nem kapnak ajándékot karácsonykor. Szóval szervezett egy kisebb adománygyűjtést és végül 61 ajándékcsomagot készített egy helyi otthon lakói számára.

12. így néz ki egy válás, és az újrakezdés...

13. A férfi minden megtakarított pénzét arra költötte, hogy Texasból Skóciába repüljön, és meglephesse az édesanyját a 80. születésnapján.

14. A gazdiját segítő kutya megkapta a mesterdiplomáját foglalkozásterápiából a Clarkson Egyetemen, miután minden egyes órán részt vett a gazdival.