A rohanó és felgyorsult világ az életünkre, ezen belül pedig a párkapcsolatunkra is kihatással van. A hétköznapokban általában csak néhány órát tudunk eltölteni a párunk társaságában, mégpedig akkor, amikor alvásra készülünk, vagy együtt vacsorázunk, esetleg valamilyen egyéb elfoglaltság közben megbeszéljük, hogy kinek hogyan telt a napja. A tartalmas kommunikáció közelebb hozza egymáshoz a párokat és segít egy erősebb, tartósabb köteléket kialakítani. Ezért ha tehetjük, soha ne siessünk a lefekvéssel, a vacsorával, és a reggelivel, mert lemaradunk azokról a bensőséges pillanatokról, amit csak a párunkkal tudunk átélni. Az a legfontosabb, hogy minél több minőségi időt töltsetek együtt, hogy ha igazán egészséges és boldog párkapcsolatban szeretnétek élni.

1. Nem számít, mennyire fontos a telefonod vagy a munkád, amikor a pároddal vagy, ezeket a dolgokat meg kell tanulnod elengedni. Egy pszichoterapeuta, Carol Carey szerint a legjobb módszer, ha este kilenc óra után kikapcsoljátok a telefonjaitokat, hogy maximálisan egymásra figyelhessetek a párotokkal.

2. A legrosszabb dolog, ha Faceboookozol a telefonodon, amikor már a párod mellett fekszel az ágyban. Ez bosszantó és egyenesen sértő dolog. Ahelyett, hogy a telefonodat nyomkodod, inkább bújj oda hozzá, és kérdezd meg tőle, hogy milyen napja volt.

3. Azoknak a párok, akik különböző műszakban dolgoznak, lehet okuk arra, hogy különböző időpontban menjenek aludni. De azoknak, akik nappal dolgoznak, és nem látják egymást egész nap, semmilyen kifogásuk nem lehet arra, hogy ne együtt menjenek aludni.

4. Hozzatok létre egy lefekvés előtti rituálét, mint például a függönyök behúzása, ágy lepakolása, a párnák felrázása, közös fogmosás, stb. Ez jelzi az agyunknak a közeledő lefekvést, és így biztosan egyszerre kerültök ágyba.

5. Mindig törekednetek kell arra, hogy teljes figyelmet fordítsatok egymásra, amikor együtt vagyok. Rendkívül fontos a problémák, és egyéb fontos dolgok megbeszélése.

6. Ryan Howes pszichoterapeuta szerint a pároknak pozitív gondolatokat kell egymásnak mondaniuk és reményteli ötleteket, valamint érzelmeket kell sugározni a másik felé. Ez arra ösztönzi a párodat, hogy várakozással tekintsen az elkövetkező napokra.

7. Szeressétek egymást! Tedd félre mindazt, ami a nap folyamán történt, mert ez az idő csak a partnered számára van fenntartva. Arra összpontosíts, hogy mennyire, és mit szeretsz igazán a párodban.

8. Ne nyomd el a párodat! Az egészséges érvelés jó, mert a boldog párok sem járnak mindig a fellegekben, és az ő életük sem mindig rózsás. Arra figyelj oda, hogy soha ne vádaskodj, és ne vágd durván a párod arcába, ha valamiben nem értesz vele egyet.

9. Nincs is annál rosszabb, mintlefekvés előtt vitatkozni. Soha nem szabad elaludni úgy, hogy haragszol a másikra. Bármi is legyen a félreértés köztetek, próbáljátok megoldani, mielőtt aludni mentek.

10. Tartsátok a gyerekeket távol a hálószobától. A gyermekeink a legfontosabbak, de a pároknak szükségük van a magánéletre is. A pszichológusok szerint a gyereket a saját ágyában kell altatni, hogy a pároknak legyen ideje egymással is foglalkozni a hálószobában.

11. Tartsátok a háziállatokat az ágyatoktól távol! Statisztikák szerint az emberek közel 63%-a alszik a háziállatával egy ágyban. De ez nem egészséges, mert nyugtalan alvást eredményez, ugyanis a háziállataink nem képesek egy helyben aludni 8-9 órán keresztül.

12. Ne fogyassz alkoholt, és ne dohányozz közvetlenül alvás előtt. Egy pohár bor elalvás előtt romantikus hangulatba hozhat titeket, viszont drasztikusan csökkenti az alvás minőségét.

13. Néha lepd meg a párodat egy érzéki masszázzsal. A könnyű és pihentető masszázs csodákat tesz egy fáradt nap után, csökkenti a stresszt, a szorongást és javítja az alvás minőségét.

14. Soha ne mondd ki felelőtlenül a szakítás szót. Ha nincs logikus érved a szakításra, és nem is gondolod komolyan, akkor nem szabad ilyen dolgokat felhánytorgatni. Persze van, hogy mérgünkben olyan is kiszalad a szánkun, aminek nem kellene, de ez nem mentség arra, hogy a szakítással dobálózz.

(via mocool.eu)