Az emberek többége hajlamos csupán csak a külseje alapján megítélni egy számára ismeretlen személyt. Pillanatok alatt képesek olyan súlyos cimkékett aggatni másokra, mint hogy: vesztes, alkoholista, rossz szülő, stb. Pedig az első benyomás általában téves. Persze tényleg sokat számít a megjelenés, de egyáltalán nem minden. Sőt, igazábból a belső értékek mellett eltörpül. Ezzel a cikkel szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy próbáljuk levetkőzni az előítéleteinket, és csak azután alkossunk valakiről véleményt, ha már megismertük.

1. Bűnöző

Majdnem mindenki úgy gondolja, hogy a kitetovált, kopasz vagy épp felnyírt hajú férfiak egytől-egyig bűnözők. Az meg sem fordul a fejükben, hogy a tetoválások valamilyen emlékhez vagy eseményhez köthetők, például egy gyermek születéséhez, vagy egy közeli hozzátartozó elvesztéséhez. Ők is lehetnek ugyanolyan jó szándékú emberek, mint akiknek nincs a testén tetoválás.

2. Sznob

Azért, mert valakinek vannak álmai, attól még nem lesz sznob. Hiába tökéletes egy pár kapcsolata, ha soha nem jön össze nekik, amire vágynak. Nem csak a külsőségeket kell nézni, hogy egy helyes pasi és egy gyönyörű nő egymásra talált, hanem azt is, hogy mire vágynak teljes szívükből.

3. Vesztes

Az autóval közlekedők között vannak olyanok, akik lenézik azokat, akik kocsi helyett, biciklivel vagy tömegközlekedéssel járnak, mert biztosan nem engedhetnek meg maguknak egy személygépjárművet. Pedig elképzelhető, hogy így óvja a környezetet a károsanyag-kibocsátástól. Nem utolsó sorban pedig, ha 5-10 percre van a munkahelye és a lakhelye egymástól, akkor ne éri meg kocsiba pattanni és odamenni, mert ez az autónak sem tesz jót.

4. Függő

Az, aki tele van piercingekkel, és feltűnő színűre festi a haját, az biztosan romlott életet él. Róluk egyből az rí le, hogy valamilyen függőségben szenvednek. Pedig számos okok lehet, ami miatt szeretnek az átlagtól eltérően öltözködni vagy kinézni.

5. Hímsoviniszta

Egy jóképű férfiról hajlamosak azt gondolni, hogy biztosan hímsoviniszta. Pedig, ha legalább egyszer leülnének vele beszélni, akkor már lehet egészen más lenne a véleményük. A legérdekesebb, hogy egy kevésbé helyes férfiról már nem hiszik ugyanezt. Ez sajnos megint csak megkülönböztetés kérdése.

6. Rabló

Amikor az emberek meglátnak egy sebhelyes embert egyből az ugrik be nekik, hogy biztos azért sérült meg, mert összetűzésbe keveredett a törvénnyel. Az már eszükbe sem jut, hogy annak idején minden férfinek be kellett vonulnia katonának, és valószínű onnan származnak a hegek.

7. Zaklató

Csak azért, mert valaki visszahúzódó és a távolból figyeli a dolgokat, attól még nem válik zaklatóvá. Elképzelhető, hogy csak introvertált személyisége van, mert a megjelenése miatt sokat bántották iskolás évei alatt. Ettől ő még nem válik veszélyes alakká, csak óvatossá.

8. Alkoholista

A megviselt és komor arcú emberekről gyakran hiszik azt, hogy szeszes ital függőségben szenvednek. De ez nem minden esetben igaz, ugyanis az is lehet teljesen lehangolt állapotban, aki valamilyen tragikus eseményen esett át. Például egy baleset következtében elvesztette a szeretteit, vagy deréktól lefelé megbénult.

9. Könnyűvérű

Csak azért, mert szeretsz csinosan öltözködni, még nem leszel könnyűvérű nő. Annak ellenére, hogy megpróbálod kívülről a szebbik feled mutatni, még belül érezheted magad elképesztően üresnek és összetörtnek. Amikor egy viszonylag fiatal hölgy kísér iskolába egy kislányt, attól még nem biztos, hogy az az ő gyermeke. Lehet csak egy nővér, aki elhunyt édesanyjuk után gondoskodik kisebbik testvéréről.

10. Tehetségtelen

Nem mindenki jeleskedhet mindenben. Vannak, akik a művészetekhez értenek, mások a matematikában erősek. Pont ez tesz minket egyedivé. Attól mert egy dolog nem megy, még lehetsz a másikban sikeres.