Minden tettünknek súlya, és következménye van az életben, még ha ez nem is mindig azonnal mutatkozik meg. Tegyünk akár jót, vagy rosszat, biztosra vehetjük, hogy az élettől és a sorstól előbb-utóbb ugyanazt fogjuk visszakapni valamilyen formában.

A karmának azonban vannak olyan kevésbé ismert törvényszerűségei is, amik szintén hatással vannak az életünkre, ezért nem árt mindenkinek tisztában lennie ezekkel, és elgondolkodni egy kicsit rajtuk.

738z091807a6390v97o3506c9207k36084-1.jpg

A karma 8 törvénye:

1. A teremtés törvénye

Az életünk akkor lehet teljes, ha felelősségteljesen veszünk részt benne. Ehhez ismernünk kell önmagunkat, valamint céljainkat. Csak így lehet kiegyensúlyozott életünk.

2. A fejlődés törvénye

A törvény szerint a lelki szintfejlődésünk érdekében, először önmagunkon kell hogy változtassunk, és ne a minket körülvevőkön. Így az életünk is jobbra fordul.

3. A szerénység törvénye

Addig nem érhetünk el változást, amíg meg nem fogalmazzuk magunkban, hogy min szeretnénk változtatni. Amíg ellenségként tekintünk önmagunkra, addig semmilyen előrelépést nem fogunk tudni véghezvinni.

4. A kapcsolat törvénye

Az életben minden mindennel kapcsolatban áll. A jobb lábunk után a bal jön. A múlt, a jelen és a jövő is folyamatosan kapcsolatban van.

5. A felelősség törvénye

Amikor valami nincs rendben az életünkben, akkor önmagunkkal sem vagyunk rendben. Ami körülvesz minket az elárulja, hogy mégis hogyan állunk magunkkal a lelkünk mélyén. Így tehát ha változást szeretnénk elérni, először magunkon kell változtatnunk.

6. Az összpontosítás törvénye

Ez a törvény azt mondja ki, hogy egyszerre több dologra nem lehet maximálisan koncentrálni, ezért egyszerre mindig próbáljunk egy dologra összpontosítani,

7. Az ajándékozás törvénye

Amit az életben adsz, azt kapod vissza. Ha a szívünket bezárjuk, akkor nem fogunk ajándékban részesülni. Nyitnunk kell a világra, adakoznunk kell, mert csak ekkor kaphatunk mi is szeretet.

8. A jelen törvénye

Néha igenis fogalkoznunk kell a múltunkkal. A hibáinkból tanulnunk kell, hogy a jövőben jobb irányba terelhessük az életünket.

(via nekemtetszik.net)